A kórházban újonnan kialakításra kerülő Orthopedia és Általános sebészeti műtők légtechnikához tartozó gépészeti elemek vezérlését, illetve szabályozását kellett megvalósítanunk Schneider TAC automatika eszközökkel. Rendszerünk 2010-től működik a kórház sebészeti műtöiben.
Megvalósítás:
A kórházban újonnan kialakításra kerültek különböző orvosi illetve műtő helyiségek, amik túlnyomó többségében az Orthopedia és Általános sebészet munkahely színei. Ezeken a területeken magas fokú a mikroorganizmusok által előidézett fertőzésveszély, un. aerogén csíraképződés. Ezért a klímaberendezés szerepe nagyon fontos.
Az ilyen helyiségekben a csíraszám befolyásolását segítik gépészeti oldalon a megfelelő légtechnikai szűrőbetétek, melyek kiszűrik a levegőben lévő lebegő anyagok nagy részét. Ezen szűrők eltömődését, koszolódását az általunk telepített automatika rendszer folyamatosan figyeli, a helyiségekben lévő csírák koncentrációját a befújt levegő növelésével, valamint irányított áramlással is igyekeztünk csökkenteni. Ezen feladatok megvalósításához az elszívó és befúvó ventilátorok frekvenciaváltós szabályozása nyújtott és nyújt megoldást.
Az épületautomatika a nyomás-, és páratartalom szabályozáson kívül a „szokásos” feladatokat is ellátja, miszerint az adott helyiségekben kellemes termikus körülményeket kell biztosítani. A rendszer kiépítésénél az energiatakarékosság is szempont volt. Ezért a gépek ún. csökkentett üzemmódra is képesek, amit az adott helyiségekben a dolgozók igény szerint aktivizálhatnak. Mindezek mellett, a fent említett nyomás, páratartalom és hőmérsékleti viszonyok a megadott értékeken belül maradnak.