Zöld Óvoda, Gödöllő (2010)

Az Építőipari Nívódíjas Gév-Huniber Kft. megbízásából júniusban részt vettünk Gödöllő város új 200 férőhelyes óvodájának, RWA (hő-és füstelvezetés) szakipari munkáinak kivitelezésében.  A létesítmény EU támogatással épült és mind építészeti, mind belsőépítészeti megoldásaiban magas színvonalú.

A kor építészeti követelménye, hogy a középületek bejáratát akadálymentes módon kell kialakítani mozgássérültek számára. Az RWA rendszer egyik ajtónyitó motorját alkalmaztuk a bejárati ajtók távműködtetésére, (bár az ajtó nem része jelen esetben a hő- és füstelvezető rendszernek) mely kerekesszékkel  közlekedők számára jó szolgálatot tesz majd.

Az Óvodában 5db GEZE automatikus ablaknyitással és egy Simon gyártmányú központi egységgel felépített RWA rendszert telepítettünk. A tűzvédelmi rendszertől érkező riasztási jel hatására egyszerre nyílik mind az öt nyílászáró, majd a riasztás megszűnése után, a központ nyugtázására az ablakok bezárnak. Továbbá lehetőség van a távműködtetés felhasználására, szellőztetés céljából is, ekkor a kezelők a megfelelő felirattal ellátott nyomógombokat használják a nyitás-zárás funkció alkalmazásához.
Említésre érdemes még, hogy a nagy méretek miatt, a szükséges mozgató erőt ablakonként két mozgató motor biztosítja. A szinkronmozgást az ilyenkor szükséges tandemkapcsoló egység felügyeli.

Kívánjuk, hogy hő- és füstelvezetésre ne kelljen használni a rendszert, de megléte szolgálja a felhasználók kényelmét és biztonság érzetét.