Rendezvények

Léhy Gábor és Kovács Attila_ELSZÖV

2011. november 10.-én megrendeztük idei partnertalálkozónkat, melynek helyszínéül ezúttal a budapesti Vörösmarty téren található Átrium Café-t választottuk. Az üvegpalota átriumában ínycsiklandó ételekkel kényeztettük vendégeinket, majd a sommelier segítségével elutaztunk a borok világába,

pusztaszer_17_kicsi

Május utolsó péntekén ellátogattunk az ópusztaszeri nemzeti történeti emlékparkba, hogy egy kis kultúrát is magunkba szívjunk és kimozduljunk a betondzsungelből. Gyönyörködtünk a Feszty-körképben, megnéztük a panoptikumban kiállított viaszembereket és a helyi csárdában megebédeltünk.

1_Épületautomatika_foci

Idén a megszokottnál kicsit korábban, április 15-én tartottuk első sportnapunkat. A kollégák Darts-ban, asztaliteniszben mérték össze erejüket, s természetesen a szokásos házi foci bajnokságunkat is megrendeztük.

2010_evvegi_buli_15

Év végi vacsoránkat ezúttal egy belvárosi étteremben "fogyasztottuk", ahol elbúcsúztattuk a 2010-es évet, megvitattuk az év nagy eseményeit s emellett a sportnak is teret hagytunk. Bowlingoztunk, biliárdoztunk, csocsóztunk és mindenek felett jól éreztük magunkat!

Szurkolohuliganok_keret

Úgy döntöttünk, hogy április 30.-án nem dolgozunk, kipihenjük az ISO vizsga „megpróbáltatásait” és a teljes napot a szórakozásnak és sportolásnak szenteljük. Ki- ki kedvére választhatott, hogy melyik játékban próbálja ki magát,a ping-pong labda ütögetésben,

Kep_13

Egy újabb felejthetetlen, élményekkel teljes napot töltöttünk el együtt…. Arra gondoltunk megosztjuk Önnel a május 19.-i kirándulásunk élményeit, ötletet adva Önnek egy jó kis kirándulás helyszínéhez. 

21_Vacsora_dia

Szokásunkhoz hűen idén ismét megrendeztük partnertalálkozónkat. Rendezvényünk helyszínéül a Törley-Leanderes Pince és a György-Villa szolgált. Az időjárás is nekünk kedvezett, meleg, napsütéses időben köszöntöttük partnereinket a Leanderes Pince udvarában.

Sütögetés-kicsi

Megrendeztük idei első sportnapunkat!
Úgy döntöttünk, hogy április 4.-én nem dolgozunk, a teljes napot a szórakozásnak szenteljük. Ki ki kedvére választhatott, hogy a ping-pong labda, vagy a focilabda "kergetsével" tölti idejét,

A nagy fogás

Az Olimpia szellemében kollégáink is versenyzésre adták fejüket, egy teljes hétvégén át próbálkoztak a halak "becserkészésére" a tatai tónál.
Bár ez a sportág nem tartozik az olimpiai sportok közé, mi azért büszkék voltunk rájuk

ELSZÖV-Automatika csapata

A Foci EB-vel egyidőben megrendeztük a mi kis "házi bajnokságunkat" , mindenki talált kedvére való programot. A futball mérkőzés olyan jól sikerült, hogy erősen gondolkodunk azon, benevezzük géppuska lábú kollégáinkat a következő foci EB-re. 

Tartalom átvétel